Könyvek

VÁLOGATOTT KRIMINALISZTIKAI TANULMÁNYOK – SAJTÓANYAG

___________________________________________________________________________

A Válogatott kriminalisztikai tanulmányok egy szakkönyv/egyetemi jegyzet, amely eredetileg a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Kar  (ÁJK)  Bűnügyi szakjogász szakirányú továbbképzés (BSZJ-képzés) hallgatóinak készült. A kötet, olyan krimináltaktikai, kriminálmetodikai és kriminalisztikatörténeti témájú tanulmányokat/szakcikkeket tartalmaz, amelyeket a szerző egyfelől a Károli BSZJ-képzésén oktatott, és amelyek másfelől az eltelt nyolc esztendő alatt, különböző szakkönyvekben/szaklapokban már napvilágot láttak.

Ezek a korábban megjelent művek nagyrészt lektoráltak, de amelyek mégsem, azok is kiállták már az idők próbáját. Mindezektől függetlenül mindegyik írás átszerkesztett, hatályosított és kiegészített változatban olvasható. Az eredeti dolgozatok egytől-egyig szerepelnek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtár és Információs Központ (KIK) Magyar Tudományos Művek Tárának (MTMT) adatbázisában. Az MTMT azonosítóra a tanulmányoknál lábjegyzetben hivatkozik a szerző.

A tanulmánykötet – állítólag (a bírálók szerint) – nem ‘kispályás’ (a szerzőt idézve: „ennyi öndicséret talán belefér”), már csak a terjedelméből eredően sem: a mindösszesen 22 tanulmány, szakcikk, pályakép és recenzió 815.127 karakter (szóközzel), ami kerekítve 20 szerzői ív, ténylegesen 367 oldal. A kriminalisztikatörténeti pályaképek végén – ahová odafért – fotók is láthatók (ismét a szerzőre hivatkozva: „már csak ezért is megéri megvásárolni – lehet a réges-régi képeket nézegetni”).

Rezümé

A Válogatott kriminalisztikai tanulmányok című kötet nyolc számozott részből áll:

1. Könyvajánlók
2. A szerző előszava

III. Krimináltaktikai tanulmányok

1. Kriminálmetodikai tanulmányok
2. Kriminalisztikatörténeti szakcikkek
3. A szerző rendhagyó – a nyugalom megzavarására különösen alkalmas – önéletrajza

VII. Forrás- és irodalomjegyzék

VIII. Permutált címmutató

A könyvajánlót dr. Győri György, Keglovicsné Mester Györgyi nyá. r alezredes, dr. Szomor Sándor r. ezredes és dr. Tóth István nyá. r. alezredes írta. Győri, Szomor és Tóth urak a szerzőnek valamikori kollégái, oktatótársai (a szerző reményei szerint barátai is). Keglovicsné Mester Györgyi ugyancsak a szerző munkatársa volt: egykoron bűnügyi vizsgáló, mostanság ismert és elismert novellaíró, illetve meseszerző, nem mellesleg e kötet olvasószerkesztője. Újfent a szerzőt citálva: „Györgyike több mint barát, szinte családtag”.

Az előszóban a szerző „megpróbálja értelmesen megindokolni” a tanulmánykötet kiadását; röviden szót ejt a KRE ÁJK BSZJ-képzésről; majd a rezümét követően néhány, megítélése szerint hasznos információ kíséretében útjára bocsátja, „elengedi” a művet, abban bízva, hogy veszi-viszi a nyájas olvasó: „hiszem és remélem, miszerint a kötet sokaknak a hasznára válik” – írja.

Az érdemi részt képező tanulmányok (III–V. rész) tíz krimináltaktikai értekezést, illetve szakcikket tartalmaznak, amelyekből egy reflexió, egy pedig recenzió. A kriminálmetodikai részben négy írás olvasható. A nyolc kriminalisztikatörténeti szakcikk közül hét pályakép, amelyből hat, az úgynevezett ’boldog békeidők’ híres kriminalistáinak állít emléket. Itt a ’kakukktojás’ a hetedik pályakép, amely dr. Dobos Jánost, a XX. század második felének egyik legmeghatározóbb bűnügyi szaktekintélyét mutatja be. Kilóg a sorból az Endrődy versus Pekáry alcímet viselő írás, amely csak ’pályaképszerű’, és témáját tekintve egyaránt kapcsolódik a krimináltechnikához és a kriminalisztikatörténethez.

A rendhagyó és a nyugalom megzavarására különösen alkalmas önéletrajz – a szerző megítélése szerint (is) – egy kicsit polgárpukkasztóra sikeredett. A szerző állítja, nem véletlenül: „megmutatja a másik (vagy kevésbé ismert) oldalamat, ha úgy tetszik, az >>igazi arcomat<<. Az önéletrajzból kiderül egy nagy halom – sokak szerint – rossz tulajdonságom: például fényévekre áll tőlem a szervilizmus, nem vagyok >>brancsbeli<< (senki kutyája, és senki kutyájának a kölyke). Csak és kizárólagosan a tiszteletreméltót tisztelem: a beosztás, a cím, a kor, a nem, a rendfokozat, a vagyon stb., számomra nem érdem. Nálam kettő (de nem kettős) mérce van: a tudás, és az, hogy ki, mit tett. (Az >>embert tette méri”<<, írja Baranyi Ferenc, valamelyik versében, de a címe nem ugrik be.)”

A forrás- és irodalomjegyzékben a műben felhasznált irodalom és az internetes hivatkozások olvashatók; a permutált címmutató, ez a „több mint tartalomjegyzék” pedig a kötetben történő eligazodást könnyíti meg.

Az első könyvbemutatón (Rendőrmúzeum, Budapest, 2023. január 25.) dr. Győri György (főügyészségi ügyész, Fővárosi Főügyészség) és dr. Halmai János (igazgató, Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kriminalisztikai Szakértői Intézet) opponált. A hévízi könyvbemutatón a  szerzővel Tamási Zsolt r. alezredes (Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság) beszélgetett.

Ide kerül a tartalom

Ide kerül a tartalom

Ide kerül a tartalom

Ide kerül a tartalom

Dr. Kovács Lajos:

Könyvajánló (2020)

Hallgatóként töltöttem az időt 1973-ban a Rendőrtiszti Főiskolán, amikor a beharangozás szerint, meghívott külsős előadóként igazi nagyágyút vártunk, a vagyonvédelmi szakterület országos hírű szaktekintélyeként ismert dr. Dobos János r. őrnagyot. A BRFK Életvédelmi Alosztályáról érkeztem bűnügyi szakon csiszolni a tudásomat, ezért elkötelezett „életesként” mérsékelt érdeklődéssel figyeltem a terembe belépő alacsony, barna hajú, magabiztos mosolyú, nyakkendős-kötöttmellényes kis embert barna kordnadrágban, aki a betörések nyomozásáról kezdett beszélni.  Ráadásul raccsolt. Nem volt egy Cicero. De, amit és ahogy mondott azon a két órán, az fokozatosan megfogta, és végig fogva tartotta a figyelmemet. Mondanivalójában volt rendszer, vagány stílusa mellett egyfajta szakmai üzenet, ami – ahogy ma mondják – „átjött”, bevonzott, mint Ká a kígyó monológja a majmokat Kipling „A dzsungel könyve”-ben: megérintett, megmaradt és motivált; engem biztosan, és ahogy láttam, a teremben sokunkat. Az egyik meghatározó rendőr-identitás, aki az évtizedek során alig fakuló aurájával a pályán tartott, az dr. Dobos János volt, és őszintén hozzá kell tennem, ez annak is köszönhető, hogy polgárpukkasztó kilengései miatt személyét az éppen aktuális főnökség időnként indexre tette. Számomra az elfolyó évtizedek alatt hétköznapinak éppen nem mondható személyiségének többféle dimenziója is feltárult – a kollégám és a főnököm is volt egy ideig – akkor, ott és abban a két órában az oktatóé, a tanáré, az ösztönösen nagyszerű pedagógusé.

Fogva tartotta, mintegy lenyűgözte hallgatóságát.

Ezt tette médiaszemélyiségként is. A ’70-es évek elejétől már viszonylag rendszeresen látható volt szakértőként a dr. Szabó László-féle „Kék fény”-ben, amit hónapról-hónapra, úgy hatmillió néző várt, és izgult végig, mint az akkor még egyetlenként nézhető bűnügyi hírmagazint. A sok merev, hivatalos, nyelvet törő rendőr mellett végre egy zsaru – gondolhatták a nézők, aki kicsi is, sovány is, raccsol is, de a miénk, láthatóan közülünk való. Közérthető, vagány zsargonja nem alpári, inkább autentikus, kiváló szak-ember, tanácsaival óv és véd, értünk beszél. Szinte mindig megnéztem, évekkel később pedig ültem együtt vele a „Kék fény” stúdiójában is: rutinos, sodró lendületű, szakszerű megszólalásai egyediek, utánozhatatlanok voltak. Akkori népszerűsége nem is hasonlítható a mai celebek tiszavirág életű ismertségéhez. Fanyar humorát jelzi az is, hogy számtalan közszereplése mellett, meghívást kapott a rádió szilveszteri kabaréjába is.

Az ORFK Bűnüldözési Osztályán 1978-tól kollégák lettünk, a rendszerváltás évében pedig osztályvezetőként nagyjából másfél évig a főnökömként tisztelhettem; az ilyen jellegű kapcsolat a rendőrségen az emberi viszonyok konstans szakítópróbája. De vele szerencsém volt. Extravaganciája, bohém természete miatt módfelett kedveltem, hiszen papagájt tartott az irodájában, és kedvence a „Betörő a mesterségem” című dal volt, amit nyilvános helyeken a hallgatóság örömére rendszeresen el is énekelt. Leginkább mégis az eligazításokon, a munkaértekezleteken, a nyomozások során, illetve a gyakori közös italozások alkalmával bontakozott ki előttem Dobos személyiségének harmadik dimenziója: a munkatársé, a parancsnoké, a beszélgető-vitázó emberé. Laza volt, mégis összeszedett, bohém, de megfontolt, határozott, vagány, bevállalós. Nem kereste a konfliktust, de ha keletkezett, nem tért ki előle. Nem félt senkitől, öntörvényű volt, de ezek a törvények mindig saját morális mércéjének határmezsgyéjén belül mozogtak. Parancsnokként soha nem nyomta el a beosztottjait, nem terrorizálta, nem félemlítette, nem alázta meg, hanem elgondolkoztatta, meggyőzte, gondolkodásra késztette és motiválta őket.

A bűnügyi szolgálatnál eltöltött közel negyven évem során az egyik legjobb parancsnokom volt.

Erről győzött meg akkor is, amikor gyilkossági ügyben referáltatott 1990 nyarán Siófok egyik sörözőjében. Jani (barátai, közvetlen munkatársai így szólították), akkor az ORFK Bűnüldözési Osztályának a vezetője volt és ezredes, jómagam az egyik „életes” beosztottja. Lelőtték a Napfény Szálló éjjel szolgálatos portását, és elvitték a páncélszekrényből a bevételt. Vezényeltként nyomoztam már egy hete többedmagammal az ügyben, segítve a megyei kollégák munkáját, amikor tájékozódni leautózott egy este Siófokra. Részletesen beszámoltatott a szemle és a boncolás megállapításairól, az áldozat személyiségéről, a szemtanúk vallomásairól, a tett és tervezett intézkedésekről. Mindezt könnyedén, szinte csevegő stílusban, a kioktatás látszatát is elkerülve, ennek ellenére fel sem merülhetett, hogy az ember ne vegye véresen komolyan az egészet. Megoldásokat, lehetőségeket villantott fel, múltjából analogikus eseteket, példákat, kriminalisztikai fogásokat idézett. Amit tettünk, abban megerősített, amit hiányolt, abban utat mutatott.

Nagymester volt, akinek kisujjában a nyomozás, a kriminalisztika.

Erről tanúskodik a Kis nyomozástan című munkája, egy igen szubjektív kriminalisztikai gondolatözön, amelynek harmadik kiadását tartja kezében az olvasó. Az ismételt kiadás egyik indoka – ahogy az előszóban is elhangzik – Dobos János közelgő 85. születésnapja. A másik a jogszabályok módosulása, valamint a kriminalisztikához kapcsolódó tudományok – ezzel együtt maga a kriminalisztika – hihetetlen ütemű változása, fejlődése az első és a második kiadás megjelenése óta. A harmadik indok pedig az, hogy ez a könyv tovább éljen, a szerző és műve emlékét tartsa sokáig életben a lelkes szerkesztő gárda odaadó munkája következtében az okkal hálás utókor.  És itt „utókorként” a kriminalistákra, a mindenkori bűnügyi állomány tagjaira, a „szakmára”, és legtágabb körben a rendőrségre gondolok, nem a közvéleménykutatások legszélesebb társadalmi rétegeket érintő merítéseire, mert az az utókor nem fog emlékezni dr. Dobos Jánosra. Sőt, egyikünkre sem, ahogy Splényi Ödönre,  Endrődy Gézára,  Magyarország első kriminalisztikai szakkönyvének  szerzőjére, Rudnay Bélára,  Krecsányi Kálmánra,  dr. Pekáry Ferencre, vagy éppen Nemes Sándorra,  az 1944-ben kiadott „Gyakorlati nyomozás” írójára sem. Pedig e híres detektívek többsége űzte és oktatta is a nyomozás mesterségét, némelyikük még írt is róla, ahogy a második világháborút követően dr. Zilahi János vagy később dr. Láposi Lőrinc és dr. Dobos János. Mindannyian – és még sokan mások – karakteres, a maguk idejében közismert „arcai” voltak a detektívtestületnek, mégis ködbe veszne halhatatlanságuk, ha néhány elkötelezett, személyüknek időtálló tisztelettel adózó elszánt hagyományőrző szakember nem gondozná emléküket, munkásságukat, műveiket.

Miként dr. Dobos Jánosét ez a könyv.

A Kis nyomozástan legújabb kiadása a kiegészítésekkel több, mint 250 oldal terjedelmű. Tankönyvnek mégsem mondható, mert egyes részek  – ahogy ennek Dobos is hangot adott – nem foglalkoznak kimerítő jelleggel a kriminalisztika minden ismert részterületével. „Ezért kis nyomozástan” –  írja az eredeti (első) kiadás utószavában. Annyiban viszont több egy tankönyvnél, amennyiben Dobos néha szinte filozófiai mélységű gondolatait is tartalmazza, dr. Kovács Gyula értő kiegészítéseivel. A felderítésről, a forrónyomos felderítésről, a sorozatelkövetés nyomozásáról, a nyomozás tervezéséről, szervezéséről és ellenőrzéséről, valamint az „ügytől a személyig” és a „személytől az ügyig” modell ismertetéséről szóló fejezetek a könyv korábbi kiadásaihoz képest, jelentőségéhez mérten új és jóval bővebb kifejtést nyertek. Nóvum, hogy a könyvben – több más mellett – mintegy függelék gyanánt helyet kapott az Ars criminalistica is. Dobos e töredékében maradt, leginkább a hivatása által inspirált tűnődéseit, belső monológját tartalmazó írásának számomra legérdekesebb két része a valódi kriminalista fogalmáról szőtt gondolatai, valamint az „életes”, illetve a „vagyonos” szakterület és szakemberek – régi, szinte hagyományos vitát tisztázó – összevetése, összehasonlítása.

Nagyszerű, hogy a Kis nyomozástan felturbózott, „update”-olt, korszerűsített változata újra kapható. Üzenete ma talán időszerűbb, mint saját korában volt. 

Budapest, 2020. április 30.

Dr. Kovács Lajos ny. r ezredes

rendőrségi főtanácsos

címzetes egyetemi docens

***

Dr. Kovács Gyula:

Előszó a harmadik kiadáshoz

A Kis nyomozástan harmadik kiadását dr. Dobos János emlékének, Bárdy Tibornak, Tonhauser Lászlónak, valamint egykori tanáraimnak és hallgatóimnak ajánlom.

Dr. Dobos János r. ezredes, ha élne, az idén, vagyis 2020. május 27-én töltené be a 85. életévét. Emlékszik rá valaki? Igen? Nem? Hát ő volt a „kékfényes” Dobos. A „Kék fény vagánya”, ahogy Legát Tibor a 2015-ben napvilágot látott Dobos-emlékkönyv  kapcsán, a Magyar Narancsban írt cikkében  aposztrofálta. Na, megvan? Megvan! Valóban, aki a Rendőrtiszti Főiskolán is oktatott. Ügyes, gratulálok! Hogy micsoda? Naná, hogy írt: szakcikkeket, szakkönyveket, tanulmányokat, több tucatnyit. Ő az, aki már életében legenda volt. Tényleg örülök, hogy emlékeznek rá…

*

Dr. Dobos János, 2003. december 18-án, már „csak” egy hír, pontosabban gyászhír volt az újságok halálozási rovatában, egy-egy link az interneten, és egy rövid bejátszás az egyes számú (királyi) tévécsatornán, a korábban nevével fémjelzett Kék fény műsorában.

Katonai dísztemetés (dr. Dobos Jánost a Rendőrség saját halottjának tekintette), ahol – mások mellett – Bárdy Tibor,  a pályatárs és barát, el-elcsukló hangon búcsúzott tőle, majd darab-ideig még beszéltek róla az emberek, aztán néma csend…

Dr. Dobos Jánost már halálakor sem sokan ismerték (1991-ben visszavonult, de pl. 2002-ben, a Móri-ügy kapcsán is nyilatkozott), és napjainkban még kevesebben emlékeznek rá: rokonai, barátai, ismerősei, valamint egykori munkatársai száma az eliramlott tizenhét év alatt rendesen megfogyatkozott, és (a kriminalisták, ezt tudják jól) az emlékek, ezek a speciális „pszichikus nyomok”, az idő múlásával elenyésznek.

Tudja-e ma bárki is, hogy valójában ki volt dr. Dobos János?

A kérdés nem hagyott nyugodni, végül – kíváncsiságomat kielégítendő, valamint a teljességre törekvéstől vezérelve – a régi, jól bevált internetes közvélemény-kutatás módszeréhez folyamodtam, és Hoxa portálján egy kérdőívet tettem közzé, a következő válaszlehetőségekkel:

1. bűnügyi nyomozó (rendőr);
2. büntetőjogász, kriminalista;
3. főiskolai oktató;
4. szak- és közíró;
5. közszereplő, politikus;
6. énekes, zenész, zeneszerző;
7. képzőművész, művésztanár;
8. televíziós személyiség;
9. a felsoroltak közül több is (1–4. válaszlehetőség);
10. a felsoroltak közül több is (5–8. válaszlehetőség);
11. a felsoroltak közül több is (1–8. válaszlehetőség);
12. egyéb, az előzőekben fel nem soroltak közül;
13. nem tudok a kérdésre válaszolni.

A válaszok sorrendje a következőképpen alakult: a megkérdezettek

13. a) 78,1%-a nem tudott a kérdésekre válaszolni (13. válaszlehetőség);
14. b) 21,5%-a jól tudta a választ (1–2., 4. és 8–9. válaszlehetőségek);
15. c) 0,4%-a rosszul tudta a választ (6. válaszlehetőség);
16. d) a többi válaszlehetőséget nem jelölték meg.

A helyes válaszok, részletezve az alábbiak voltak:

• bűnügyi nyomozó (rendőr), 15,5% (1. válaszlehetőség);
• büntetőjogász, kriminalista, 0,4% (2. válaszlehetőség);
• televíziós személyiség, 0,4% (8. válaszlehetőség);
• a felsoroltak közül több is, 4,8% (9. válaszlehetőség).

A helytelen választ adók (0,4%) énekesnek, zenésznek vagy zeneszerzőnek vélték dr. Dobos Jánost. Gyaníthatóan az ugyancsak szakmai doktori címmel rendelkező, tanult szakmája szerint fogorvos, ámde dalszerzőként és táncdalénekesként híressé vált Dobos Attilával keverték össze.

Szögezzük le (vagy mondjuk ki nyíltan): 2020 áprilisában, egy több mint félmillió regisztrált felhasználót számláló internetes közösségi portálon, a megkérdezettek közel négyötöde nem tudja, hogy dr. Dobos János, a hetvenes–kilencvenes évek ismert és elismert bűnügyi szakembere, a Kék fény című televíziós műsor közkedvelt szakértője, valamint főiskolai oktató és szakíró volt. Ez számomra elkeserítő. 

*

Néhány szót a könyvről: dr. Dobos János a könyv utószavában nem győzte hangsúlyozni, hogy az általa leírtak a felderítés gondolati modelljére, annak is csak egy rövidített, egyszerűsített változatára vonatkoznak. Kiemelte: a mű címe azért „Kis nyomozástan”, mert minden, ettől a szándéktól történő eltérés már más (pl. „Nyomozástan”) címet kívánna. A szerző egyben hozzátette: „mindez egyben azt is jelenti, hogy munkámtól a nyomozás egyébként sok fontos részletét sem lehet számonkérni”.

Kérem szépen – ahogy Dobos mester mondaná: önök most egy „felturbózott”, vagy „újratöltött”, nem annyira Kis nyomozástan lapjait forgathatják – reményeim szerint – nagy megelégedéssel. Az eredeti tartalmat – néhány sajtó-, szövegszerkesztési és stilisztikai hibát nem számítva – érintetlenül hagytam, azonban a második kiadás óta eltelt tizenkét esztendő alatt hatályba lépett jogszabályváltozásokra tekintettel, a könyv egyes helyeken megint csak kiegészítésre, illetve magyarázatra szorult. Ezeket – amennyire tőlem tellett – megfelelő alapossággal elvégeztem, ügyelve arra, hogy a mű szerkezeti felépítését továbbra se törjem meg. Az általam írt szövegrészeket csillagjellel (*) elkülönítettem, és balról-jobbról egy-egy tabulátorhellyel beljebb húztam. Így érzékelheti a Tisztelt Olvasó, melyik a korábbi, és melyik a későbbi szöveg. A lábjegyzeteket egytől-egyig én „követtem el”, ugyanis ilyeneket az első kiadás nem tartalmazott.

A könyv harmadik kiadásának indokai: alapvető indokként szerettem volna azt felhozni, miszerint a második kiadás elfogyott. Sőt, még most is szeretnék ilyet írni, de hazudnék, ha ezt tenném. Sajnos a 2008-ban megjelent második kiadásból ugyanis lapul még mindösszesen néhány tucatnyi a Ludovika Campus Könyvesboltjában, a Rejtjel Kiadó raktárhelyiségében és kőbányai lakásom dolgozószobájának valamelyik zugában.

A Kis nyomozástan második kiadása (akárcsak az első) a „kezdetektől” ajánlott irodalom a Rendőrtiszti Főiskola és jogutódja, az NKE Rendészettudományi Kar; 2014 szeptemberétől pedig a KRE ÁJK Bűnügyi szakjogász szakirányú továbbképzési szak hallgatói számára. Ennek ellenére, tizenkét esztendő alatt sem sikerült a tízen-valahányezer bűnügyi szakembernek nyolcszáz kötetet eladni. No comment…

Az alapvető indok igazából a már említett jogszabályváltozásokban keresendő: a könyvet 2008 decemberében adtam ki, de azóta új Büntető Törvénykönyv és büntetőeljárási törvény lépett hatályba (a kapcsolódó új jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket most nem részletezem).

A fő indok részben megegyezik a második kiadás megjelentetésének az indokával: nem szeretnénk, ha ez a könyv a semmibe tűnne, és azt különösen nem, hogy dr. Dobos János nevére, személyére és munkásságára a feledés nem mindig jótékony homálya boruljon. A „királyi többes” használata nem véletlen: a „nem szeretnénk” Terikét (dr. Dobos János özvegyét), Tibi bácsit (Bárdy Tibor ny. r. ezredest), Györgyikét (Keglovicsné Mester Györgyi ny. r. alezredest, a könyv olvasószerkesztőjét), Marikát a feleségemet (dr. Kovácsné Lázár Mária Ritát) és jómagamat takarja. Ehhez a csapathoz csatlakozott legutóbb a Dr. Dobos János-díjas, „döglött-aktás” jó Lajosunk (dr. Kovács Lajos ny. r. ezredes), aki felkérésemre nagy örömmel vállalta a könyvajánló megírását. Mondtam is Lajosomnak: „dr. Dobos János nagyon megérdemli ezt a harmadik kiadást”. Nos, ez utóbbi a harmadik és a legszemélyesebb indok. Kell-e ezeknél több? Szerintem nem…

És most következzen a rezümé: a Kis nyomozástan – a könyvajánlókat és az előszókat nem számítva – bevezetővel kezdődik. A bevezetőt tizenkét számozott rész, az utószó („Utószó helyett”) és a mellékletek követik. Itt lényegében véget ér az eredeti mű, de a kötetben – mintegy függelék gyanánt – helyet kap dr. Dobos János Ars criminalistica című, 1975-ban papírra vetett, némiképp önéletrajzi ihletésű, torzóban maradt írása. A mindösszesen húsz oldal terjedelmű „önvallomás” vagy „befelé töprengés” két részből áll, azonban a második rész 2.3. fejezete a cím után már nem folytatódik.

Az Ars criminalistica-t dr. Dobos János pályaképe, illetve a rendhagyó önéletrajzom követi, majd a „Szabálytalan utóhangok” olvashatók. Ez utóbbi egy képzelt találkozás dr. Dobos Jánossal az egykori Aranykéz utcai Pipacs Bárban, és egyben az egész könyv érdemi részének a záróköve. Az olvasótól a kötet legvégén a forrás- és irodalomjegyzékkel, valamint a permutált címmutatóval búcsúzunk.

Nézzük meg az egyes részeket egy kicsit alaposabban: a bevezető részben a mű születésének körülményeit, valamint a nyolcvanas éveknek a bűnözést és a bűnüldözést egyaránt befolyásoló társadalmi-gazdasági hatásait elemzi a szerző. Kiegészítésemben megkíséreltem felvázolni a jelenlegi helyzetet. Meglehet, nem voltam túlontúl optimista.

Az első rész „A bűnüldöző dilemmája” címet viseli. Itt a megelőző stratégiákról és a teljes felderítés akadályairól ír a szerző. Mivel a bűnmegelőzésnek hazánkban már régóta komplex, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök által szabályozott intézményrendszere funkcionál, ezért ezt a részt ugyancsak kiegészítettem.

A második rész felderítési feladataink nagyságrendjét taglalja. Ezen belül az ismert és az ismeretlen elkövetőkkel, valamint az ismeretlen tetteses ügyekkel foglalkozik. E részben számtalan kriminálstatisztikai mutató szerepel. Mivel mindkét kiadás megjelenése óta e témában is jogszabályváltozás történt, valamint a statisztikai adatok az idő múlásával értelemszerűen aktualitásukat veszítették, e résznek az első és a második fejezetét kiegészítettem.

A harmadik rész a kiinduló alaphelyzet keretében elemzi az ismertté válás körülményeit és a bűncselekmény tudomásra jutását követő helyzettípusokat. E rész mindkét fejezetéhez néhány oldalnyi értelmező megjegyzést fűztem.

A negyedik rész a felderítés szereplőiről szól. Ezt a részt a második kiadásban érintetlenül hagytam, de tizenkét év elteltével már volt mit hozzáfűznöm.

Az ötödik rész a nyomozás és a felderítés kérdéskörét tárgyalja. Részletesen foglalkozik a felderítés meghatározásával, a nyomozás és a felderítés egymáshoz való viszonyával. Mivel e téma egyike a kedvenceimnek, önkritikusan bevallom, nem fogtam vissza a tollamat: mindkettő eredeti fejezetet kiegészítettem, és a meglévőket egy új fejezettel bővítettem. Címe: „A felderítés meghatározása” (5.1. fejezet).

A hatodik rész a kezdeti lépéseket ismerteti, a kiinduló helyzet felmérésétől egészen az elsődleges kép kialakításáig és a kezdeti információk ellenőrzéséig. Itt az első és a negyedik fejezethez írtam kiegészítéseket. A többi fejezetnél csupán lábjegyzetbejegyzésekben utaltam az aktuális jogszabályváltozásokra.

„Amikor a lépéseket szaporázni kell”: e szám szerint hetedik részben a forró-, friss nyomon üldözéssel kapcsolatos tudnivalók szerepelnek. Ehhez a részhez egy különálló fejezetet írtam „A forrónyomos felderítés” címmel (7.4. fejezet), mivel ma már a kriminalisztikai terminológia a forró nyomon üldözés helyett ezt az elnevezést használja.

A nyolcadik részben az összegzés és a tervezés során végrehajtandó feladatokat veszi számba a szerző. Mivel a kriminalisztikai alapkérdések megválaszolásával és a verziókkal végzett munkával kapcsolatos ismeretek nagyon a szívemhez nőttek, nem állhattam meg, hogy a 8.2–8.5. fejezetekhez kiegészítő megjegyzéseket ne fűzzek. Bevallom, rendesen elindult a tollam, de reményeim szerint, így sokkal didaktikusabbá vált ez a rész.

„A sorozatelkövetés nyomozása” című kilencedik rész nóvum: az első és a második kiadásban nem szerepelt. Pontosabban szerepelt, de nem ezen a címen: ami helyette volt, az most a tízes számot viseli, így a korábbi tizedik és tizenegyedik rész számozása eggyel emelkedett. Ez a téma nagyon hiányzott mindkét előző kiadásból, különösen annak fényében, hogy a nyolcadik, a „Hasonló történt-?” kriminalisztikai alapkérdést a szakma dr. Dobos Jánosnak tulajdonítja. A mű előző változataiban – különösen a kriminalisztikai alapkérdésekkel és a verziókkal végzett munkával összefüggésben – szó esett ugyan a sorozat-bűncselekmények nyomozásáról, de azt gondoltam, hasznosabb, ha külön részt szentelek e kérdéskörnek.

A sorozatelkövetés nyomozása a következő fejezetekből áll: „A sorozat-bűncselekmények” (9.1.), „A sorozathoz tartozás felismerése” (9.2.), „A sorozatelkövetés >>összehozásának<< lehetőségei” (9.3.), „Hogyan fogjunk >>ölbe tett kézzel<< sorozatelkövetőt?” (9.4.) és „Segédletek” (9.5.).

A tizedik résznek „A terv teljesítése” a címe. A szerző itt lényegében a nyomozás tervezésével és szervezésével foglalkozik. Ide – közvetlenül a cím után – egy a tervezésről, szervezésről és ellenőrzésről szóló fejezetet iktattam be, továbbá kiegészítettem a második és az ötödik fejezetet. Úgy ítélem meg, ezáltal ez a rész még informatívabb lett.

A tizenegyedik részt („Az igenek és nemek útvesztőjében”) csak egy helyen, a bevezetésben kommentáltam. Miért? Az ok egyszerű: ez a rész önmagáért beszél, semmi építő jellegű megjegyzést nem tudtam volna hozzáfűzni.

A „Lehet vagy biztos? A biztos garanciái” című tizenkettedik rész negyedik fejezetét egészítettem ki, továbbá egy új fejezettel gazdagítottam ezt a részt. A címe: „Az ügytől a személyig és a személytől az ügyig modell” (12.5.). Ezt a fejezetet – hasonlóképpen a sorozatelkövetés nyomozásával foglalkozó fejezettel – nagyon-nagyon fontosnak tartom.

Az utószó csak részben az, aminek látszik (erre céloz az eredeti „Utószó helyett” cím is). Itt „A nyilvántartásokban tárolt információk” című első fejezetet egészítettem ki nagyon lényeges ismeretekkel. A rendőrségi adatkezeléssel és a bűnügyi nyilvántartással kapcsolatos jogszabályváltozások, és a számítástechnika-informatika robbanásszerű fejlődése miatt ez elengedhetetlen volt. A harmadik fejezetet dr. Zilahi János r. ezredesről megemlékező Dobos-novellarészlettel zártam: aki elolvassa, pontosan tudni fogja az okát…

Az első kiadás mellékletében az ismeretlen tetteses ügyek és felderítésük alakulására vonatkozó 1982–1986-os kriminálstatisztikai adatok; táblázat a kriminalisztikai alapkérdésekről; valamint „Ékszerlopás a Rózsadombon” címmel egy esetpélda (bűnügyi nyomozás) szerepeltek.

A 2008-as második kiadásban a mellékleteket a 2003–2007-es évekre vonatkozó kriminálstatisztikai adatokkal egészítettem ki.

A 2020-as harmadik kiadás mellékleteit tovább bővítettem: a kriminálstatisztikai adatok már a 2015–2019-es évekre is vonatkoznak (összehasonlításuk „érdekes” következtetésekre adhat alapot); a kriminalisztikai alapkérdésekhez további két táblázatot toldottam (ma már sok mindent másképpen látok és értékelek). A mellékletekben szerepel még egy táblázat a nyomozási verziók csoportosításáról és a nyomozási terv fajtáiról; végül a „rózsadombi villa titka”, vagyis az „Ékszerlopás a Rózsadombon”. Így mindösszesen hét melléklet támasztja alá vagy egészíti ki a könyvben leírtakat.

Akárcsak a második kiadás írásakor-szerkesztésekor, most is megfordult a fejemben, hogy szemléltetem egy másik ügy nyomozását (a címe „Egy bolti lopás nyomozása” lett volna), de megint elvetettem az ötletet, leginkább terjedelmi korlátok miatt. Mondanám (írnám), miszerint legfeljebb a könyv egy következő, negyedik kiadásában lesz ilyen, de nem… Amennyiben mégis, azt már nem én fogom megírni. Az „Ars criminalistica”-ról a tartalmi összefoglaló elején már írtam. Ez az akkor még sehol meg nem jelent, 1975-ös Dobos-kézirat, valamikori oktatótársam, dr. Anti Csaba László r. alezredes jóvoltából került a birtokomba. A töredék mű, ha úgy tetszik (némi túlzással) a „halál torkában” íródott: aki elolvassa, megérti, miért…

A Dobos-pályaképben kitérek a szerző oktatói és tudományos tevékenységére is, és megkísérlem valamennyire bemutatni dr. Dobos Jánost, az „embert”.

A rendhagyó önéletrajzom kicsit nonkonformista és polgárpukkasztó (mindamellett megpróbál szórakoztató lenni): pontosan olyan, amilyen a szerzője – „Ilyen vagyok, ilyen, ha tetszik, vagy ha nem” (az idézet egy 1983-as Kontroll Csoport „nótából” való, érdemes meghallgatni).

A mű záróköve „A szabálytalan utóhangok” (erről is szót ejtettem a rezümé elején), dr. Dobos János „A Pipacs” című novellája hatására készült. Nem, nem voltam „belőve” amikor írtam (szóltam, hogy polgárpukkasztó vagyok).

A forrás- és irodalomjegyzékben a felhasznált irodalmat, az internetes hivatkozásokat és a felhasznált szoftvereket tüntettem fel. Megszámoltam: a művégi bibliográfia 58 felhasznált irodalmat, 26 internetes hivatkozást és 2 szoftvert tartalmaz. Ezeken kívül a „saját kútfejemet” használtam fel. Szerénytelen módon „saját magamtól” is merítettem: nyilván, hiszen oktatói, szakírói és tudományos újságírói „munkásságom” (tételezzük fel, hogy van ilyenem) egy része bő tízéve dr. Dobos Jánosról szól.

A permutált címmutató a korábbi kiadásokban nem szerepelt. Meglétét a Kis nyomozástan lényegesen megnövekedett terjedelme indokolja. Célja (mint minden kiadványomban, és általában): a műben történő könnyebb eligazodást hivatott szolgálni.

Köszönetnyilvánítások: hálával tartozom

• Dobos Jánosnénak (Terikének) és
• Bárdy Tibornak, amiért lehetővé tették, hogy a Kis nyomozástan harmadik kiadása napvilágot lásson (Tibi bácsit a fényképekért külön köszönet illeti);
• Keglovicsné Mester Györgyinek, az olvasószerkesztőnek és jóbarátnak áldozatos munkájáért;
• Kovács Lajosnak a könyvajánló megírásáért;
• feleségemnek, Marikának a megértésért és az irányomban tanúsított végtelen türeleméért (nagyon nem vagyok „egyszerű eset”);
• Elekesné Lenhardt Zsuzsa r. alezredesnek (az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Elemző-Értékelő Főosztály vezetőjének) és munkatársainak a kriminálstatisztikai adatok szolgáltatásáért;
• Spitzer Lászlónak, aki – noha eredménytelenül, de – megpróbálta „felhajtani” Tonhauser Lászlót;
• Kékiné Rozsnyai Éva igazgatónak és Bőcs István Károlynak, a Rendőrmúzeum egykori fotósának a fényképekért; végül
• azoknak a családtagoknak, barátoknak és kedves ismerősöknek, akiknek fogalmuk sem volt arról, mit írok, de tudták, valami fontos dolog van készülőben, ezért „látatlanban” nagyon-nagyon drukkoltak és
• azon keveseknek, akik pontosan tudták, miben mesterkedem, de – kérésemnek eleget téve – lakatot tettek a szájukra (hadd legyen a könyv megjelenése meglepetés).

Köszönöm, köszönöm, nagyon-nagyon köszönöm!

*

A Kis nyomozástan 2008-as bemutatóján prof. Dr. Finszter Géza opponált. Az eredeti könyvvel kapcsolatosan jegyezte meg: „pont annyival egészítetted ki, amennyivel szükséges volt” (ahhoz, hogy az 1990-es évek elején megjelent művet húsz év elmúltával újból ki lehessen adni).

Az eredeti mű egyes részei – és ennek dr. Dobos János maga is hangot adott – nem foglalkoztak kimerítő részletességgel az adott témával. „Ezért Kis nyomozástan” – írta az utószóban. Nos, a könyvet most is pont annyival egészítettem ki, amennyivel szükséges volt. Reményeim szerint, ez a harmadik kiadás már nem annyira „Kis nyomozástan”…

Kérem, fogadják szeretettel!

Budapest, 2020. április 30.

Dr. Kovács Gyula

Néhai dr. Horváth István r. ezredes (1917–1981) katonaként szolgált a második világháborúban, majd 1945. szeptember 15-én felszerelt a rendőrség hivatásos állományába. Huszonnyolc éves volt ekkor, és – mondhatni – szinte már túl mindenen. „Szinte”, mert ezt követően még huszonhét kemény és dolgos esztendő várt rá a ’Cégnél’. 

Legutóbbi szolgálati helye – 1958 augusztusától – a Veszprém (Vár)megyei Rendőr-főkapitányság volt, ahol a (vár)megyei rendőrfőkapitány helyetteseként tevékenykedett, és ahol a ’végsőkig’ – két infarktus után is – kitartott. A szolgálat felső korhatárának elérésével – a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség állományában végzett eredményes munkájának elismerése mellett – 1972 májusában nyugállományba helyezték. Aztán még kilenc esztendőt élt… 

Hogy ki volt ő? Szerető férj, gondoskodó apa, vagy hivatásának elkötelezett megszállottja? Szerintem, mindegyik jelző illik rá, de számomra leginkább példakép. Példakép, egyben a ’nagy idők nagy tanúja’, sőt, részese (és talán egy picit alakítója is). Töprengek: vajon, dr. Horváth ezredes helyében, vagy másképpen fogalmazva, az ő idejében, mi a baby boomer generáció tagjai, helyt álltunk volna? És a többiek? A gyermekeink vagy az unokáink (az Y és a Z generáció)? A kérdés – egyelőre – maradjon nyitott… 

Dr. Horváth ezredes, nyugállományba vonulását követően, papírra vetette a rendőri szolgálattal kapcsolatos emlékeit: arcokról (emberekről), helyekről és történetekről írt – de leginkább emberekről vagy a történetek emberi oldaláról. Mert például az, hogy 1950-ben megszüntették a prostitúciót (ez az egyik novella témája), egy dolog, nem mellesleg érdekes és örvendetes esemény. De az, hogy a ’lányoknak’ ezt követően mi lett a sorsa, már senkit nem érdekelt – kivéve őt… 

Habsburg Ottóval szólva: „aki nem ismeri a múltat, nem ítélheti meg a jövőt. A múlt az a talaj, amelyen állunk. A múlt a tanítómesterünk, megmutatja, hogy milyen hibákat nem szabad újra elkövetni, és mit kell tenni”.

A terjedelmes kéziratból 39 novellát válogattam ki. Bízom benne, hogy mindannyiunk – de különösen a szakmabeliek – számára okulásul fog szolgálni. Pauler Gyula után szabadon: „Szép-e? nem-e? más ítélje meg, de hogy igaz legyen: arra most is törekedtem.” 

***