Obsitos Detektívek Lapja
Kulturális és szakmai online (internetes) folyóirat
Megjelenik: háromhavonta
Obsitos Detektívek Lapja 2014/1–2. szám
Tisztelt Érdeklődők, Kedves Olvasók! Örömmel jelenthetem, hogy megjelent az OBSITOS DETEKTÍVEK LAPJÁNAK 2014. évi 1–2. száma. A lapot az Obsitos Detektívek Egyesülete mint közhasznú szervezet,
OBSITOS DETEKTÍVEK LAPJA 2014. ÉVI 3–4. SZÁM
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy megjelent az Obsitos Detektívek Lapjának 2014. évi 3–4. száma. A lapszám megjelenésében oroszlánrésze volt, és ezért köszönet
Obsitos Detektívek Lapja 2013/1–4. szám
Tisztelt Érdeklődők, Kedves Olvasók! Örömmel jelenthetem, hogy megjelent az OBSITOS DETEKTÍVEK LAPJÁNAK 2013. évi 1-4. (első) száma. A lapot az Obsitos Detektívek Egyesülete mint közhasznú
Közlési feltételek
A Szerkesztőbizottság olyan kéziratokat vár közlésre, amelyek egyfelől a büntetőjoggal és a kriminalisztikával, ezen belül különösen a bűnüldözéssel foglalkoznak, másfelől pedig betekintést engednek a korábbi bűnügyek tapasztalataiba. Szívesen vesszük azokat az írásokat is, amelyek e folyóirat vagy bármely más szakmai lap cikkeivel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat tartalmazzák. Azoknak az anyagoknak a közlésétől sem zárkózunk el, amelyek az obsitos detektívek kulturális, oktatási, sport-, szabadidős és tudományos tevékenységét mutatják be.
A szakmai jellegű írásoknak tükrözniük kell a hazai és a külföldi szakirodalom ismeretét, épp ezért a művekhez forrás- és irodalomjegyzéket kérünk csatolni. A szerzők álláspontját lapunk torzításmentesen közli, de az írásokban megjelenő megállapítások és következtetések nem feltétlenül azonosak a Szerkesztőbizottság véleményével (ezt néha jelezzük is), ezért az írás tartalmáért teljes mértékben a szerző felel.
A Word formátumban, 12 betűpont méretben, egyes sortávval készített kéziratokhoz mellékelni kell a szerző nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét és beosztását (ha van), telefonszámát, e-mail címét, valamint lakcímét (levelezési címét). A Szerkesztőbizottság – az érdemi mondanivaló érintetlenül hagyása mellett –, fenntartja a jogot a kéziratok kommentálására, korrigálására, stilizálására, tipografizálására és a mű után-közlésére.
Kiadja: Dr. Kovács Gyula
Székhely: 1101 Budapest, Pongrácz köz 3. I. 4.
Felelős kiadó: Dr. Kovács Gyula [KGyul@]™
Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság
Elnök-főszerkesztő: Dr. Kovács Gyula
Tagok (olvasószerkesztők): Keglovicsné Mester Györgyi mellett, dr. Kovácsné Lázár Mária Rita
Szerkesztőség:
1101 Budapest, Pongrác köz 3. szám I. 4. ajtó
Levélcím: 1475 Budapest, Postafiók: 345.
Telefon: +36 30 6502130
Telefax: +36 1 7002338
E-mail: kgyula1101@gmail.com
Honlap: https://kgyula.hu/obsitos-detektivek-lapja/
Facebook: https://www.facebook.com/groups/obsitos.detektivek.lapja/
Borítóterv és grafika: Dr. Kovács Gyula és Dr. Szomor Sándor
Lapnyilvántartási szám:
CE/34909-4/2012. és CE/17870-4/2016. (online)
CE/34910-2/2012. és CE/17872-4/2016. (nyomtatott)
HU ISSN 2064 4043 (online)
HU ISSN 2064 7239 (nyomtatott)